Jézussal a műtőben – K. Dudás Mária írása
Jézussal a műtőben – K. Dudás Mária írása
„Jézus az én barátom…„ című, a Szent László Kórus és a Gyermekkar által előadott énekkel vette kezdetét október 9-én délután a Szent László-templomban Dr. Csókay András szabadegyetemi vetített képes előadása, amely a „Jót tenni jó alapítvány” keretében lett meghirdetve.
A rendezvényen dr. Medvegy János plébános köszöntötte az előadót, kíséretét és az érdeklődő közönséget.
A moderátor Dr. Petrányi-Szöőr Anna volt, aki beszélt arról, hogy miképpen került kapcsolatba Mezőkövesddel. A matyó származású Árvai Erzsébet felhívta figyelmét Czakó Gábor könyvére, amelyben az egyik írás címe „Az agysebész” – ezt fel is olvasta, majd arra kérte a nemzetközi szaktekintélyű idegsebész professzort, hogy tartsa meg előadását, melynek címe: „Krisztus a tudomány megváltója”.
Zarándokúton – K. Dudás Mária írása
Zarándokúton – K. Dudás Mária írása
Nagyboldogasszony ünnepnapján, augusztus 15-én ötvenen indultunk útnak kora reggel, hogy részesei lehessünk az egyik legnagyobb ünnepünknek, és elnyerjük a teljes búcsút.
A zarándoklatot a Szent László Plébánia szervezte, de csatlakoztak hozzánk többen a Jézus Szíve Egyházközségből is.
Mátraverebély-Szentkút Magyarország legjelentősebb római katolikus búcsújáró helye, melyet 2006-ban Erdő Péter bíboros, prímás Nemzeti Kegyhellyé nyilvánított. Régiónkban, Észak-Magyarországon található Nógrád megye DK-i határán, a Zagyva folyó jobb partján, Mezőkövesdtől 110 km-re. Bár nevében a „Mátra” szerepel, valójában a Cserhát hegységben van. (Mindkettő az Északi Középhegység része.)
A plébános heti üzenete
Szent László Király ünnepe – 2022
Kedves Lovagkirályunk! Magyar nemzet formálója és nagy szentje. Ha ma ránk tekintsz az égből, akkor biztos, hogy a szíved szakad meg.
Ungvár, Szatmár, Nagyvárad, Temesvár, Szováta, Székelyudvarhely, Csíksomlyó Kassa, Körmöcbánya, Zágráb... csak néhány ismerősen csengő történelmi város, és mind az idegeneké. Nem mérhetők ezen városok ahhoz, hogy pl. Karcag, Túrkeve és Hajdúböszörmény, stb. Az előbbieket mind elvették, s az utóbbiak maradtak nekünk.
A hangszerek királynője: az orgona
A hangszerek királynője: az orgona
Mozer Jánossal beszélgettünk
„Orgonahangok zengve hogyha búgnak,
Magasabb Lét sejtelme száll reád:
Hozsánna szárnyal mennybe föl az Úrnak,
Embernek dalolja üdvét s bánatát,
Örömet szól oltárnál szűz jegyesnek,
S veled siratja gyászban elvesztetted.” (Schiller)
A Szent László templomban található matyó orgona a térség egyik
különlegessége. Mozer János karnagy a közelmúltban kívül-belül
bemutatta ezt a csodát.
Az orgona kétségkívül a hangszerek királynője. Nincs még egy ilyen
összetett technikájú, ilyen nagy múlttal rendelkező hangszer.