A plébános heti üzenete

Év vége – 2022                         Kedves Testvérek!

Ami a világegyházat illeti: A helyzet változatlan. Az elmúlt év során is az általános támadást tapasztaljuk Krisztus egyháza ellen. Ugyanúgy, ahogy Jézus születése körül történt. A pogány származású Heródes, a hatalomféltési őrületében mindenkit kivégeztetett maga körül, akiben veszélyt látott. De ugyanilyen ideológiai támadás történt Jézus kivégzésekor is. Mindkét bíróság, a vallási és világi bíróság halálra ítélte. Nem ez folyik ma is? De igen! Az európai közéletben mélyen keresztényellenes ideológiák valósággal tobzódnak. A Wok (ébredés) kultúrája, a gender elmélet, az eltérő nemi identitások propagálása, a család intézményének, már az óvodákban megtámadó mérgező gondolatai, s még sokfajta káros ideológiai hatás érvényesül a közéletben. Fizetett ideológusok, újságírók, un. aktivisták, az ateista világpropagandagépezet busásan fizetett alkalmazottai az internetes portálokon, naponta gyártják, a Jézus Krisztus istenségét és egyházát lejárató cikkeket.

Az álnok Sátán hármas kisértése felfokozott erővel hat ránk! Látjuk, hogy az evilág bálványa, a Pénz (a Mammon, a Bálvány) körül halálos tánc folyik. A folyamatos hazugságok, álhírek, az igazságot végleg elpalástoló politikai beszédek és akaratok virtuális világában élünk. Két testvérnép, ráadásul keresztény nép, szomorú háborúját követhetjük napról-napra nyomon. Miközben tudjuk, hogy a szembenálló felek (USA és Oroszország) képesek elpusztítani a világot egy atomkatasztrófával. Ezeket minden kedves testvérem tudja, ezért ne is pazaroljunk rá több szót. Hanem ismételjük meg az ősi egyházi igazságot: a Krisztus egyháza – mint ahogy Krisztus urunk is - minden korban üldözött volt, ez pedig indirekt módon ugyan, de igazságát, igaziságát, valódiságát, Istentől akarta voltát bizonyítja számunkra.

Ami a magyar egyházat illeti: Egy mostanában közölt kép van előttem. Az államfő és 40 egyházi vezető látható a képen, akik nem az ellenségeskedés lelkületével gyűltek össze, hanem a magyar jövőt építő szándékkal. Az egyházi vezetők Jézus példáját szándékoznak követni közösségeikkel. Krisztus ugyanis nem egy földi mennyországról álmodozott (amint tette ezt a kommunizmus és akarja a mostani un. világkormányzat), hanem arca verítékével kereste kenyerét. S kijózanító üzenetei sorjáznak előttünk: Vegye fel mindenki a saját keresztjét. Aki nem veszi fel nem méltó hozzám. A mindennapi kenyérért imádkoztat. Elég a mának a maga baja – mondja. Te csak vesd ki a hálót, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Evezz a mélyre! Az emberi élet sűrűjébe, és ott hirdesd az evangéliumot – tanácsolja követőinek. Ezeket a jézusi kijelentéseket vonatkoztatja magára a magyar egyház, amikor a Szentlélek indítására iskolarendszert épít ki. A jövő nemzedékéről való gondoskodás zajlik egészen a bölcsődéktől, az óvodákon keresztül az egyetemekig. Sorra szépülnek meg a templomok, amelyek a magyar nép hite és áldozata árán épültek, s melyeket az elmúlt ateista rendszer halálra ítélt. Az iskolákban lévő hitoktatás is az ifjúság jövőjéről való gondoskodást jelenti. El kell ismernünk, hogy ezeket az un. keresztény kormányzattal való szoros együttműködéssel lehetett megvalósítani. Kétségünk nincs afelől, hogy egy ateista, un. ideológiailag közömbös kormányzat ezeket a törekvéseket nem támogatta volna. Tehát ezekért az eredményekért illő most hálát adnunk, miközben tudjuk, hogy a templomba járás területén nagy hiányosságok vannak.

Ami egyházközségeinket illeti: A Krisztus Urunktól ránk bízott feladatot, hogy ti. „menjetek el a föld végső határáig és tanítsatok mindenkit arra, amit mondtam nektek, és kereszteljétek meg őket az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében” erönkhöz mérten teljesítjük. Ezt itt, a mezőkövesdi Szent László Egyházközségben két hivatalban lévő lelkipásztorral, két nyugdíjas lelkipásztorral, egy állandó diakónussal, egy lektorral, egy karnaggyal, két kisegítő kántorral, hat hitoktatóval, két sekrestyéssel és segítőikkel, két irodai munkatárssal, egy házvezetővel látjuk el. Ami folytonos szolgálatot jelent. A hozzánk csatolt egyházközségekben Szihalmon, Mezőszemerén, Csincsén, a hívek közül választott képviselőtestület és egy-egy sekrestyés/gondnok segíti a lelkipásztori munkát. Ezért az egyházközségek nevében köszönetet mondok az említett munkatársi közösségeknek.

Nagy öröm tölt el, hogy különböző közösségek működnek egyházközségünkben, melyek sokaknak adnak lehetőséget a konkrét egyházszolgálatra, ezekbe való bekapcsolódásra. Név szerint is említve az Egyházközségi Képviselőtestületet, a Karitász Csoportot, a Szent László Énekkart és most már Gyermekkarát, a Szent Anna Imacsoportot, Bibliakör, az Effata Imaközösséget, Házas Hétvége Csoportot, a Minisztránsok Csapatát, templomdíszítőket, a házaknál összegyűlő imacsoportokat. Amint tudják a kedves hívek, hogy a plébánia lelki gondozására van bízva egy Katolikus Középiskola, annak tanári kara és diáksága, ami nagy feladat. S a különböző visszajelzések alapján, ennek az iskolai közösségnek a lelkülete nagyban változott, mióta az egyház gondjaira van bízva.

Meg kell köszönnöm a kedves hívek ragaszkodását az egyházközségükhöz. Megköszönöm nagylelkű adományaikat, perselyadományaikat. Külön köszönöm az egyházi hozzájárulásukat lelkiismeretesen befizető híveinknek önzetlenségét, amelyekkel biztosítják az egyházközség működését. A kedves hívek biztosak lehetnek abban, hogy egyetlen forint sem tűnik el a nagylelkű adományaikból, azok a templomra és az egyházközség mindennapi működésére vannak felhasználva. (Tessenek csak szemlélni csak a templom szentélyrészét, 10 év alatt micsoda változás történt! Aki kilátogat a temetőbe, láthatja, hogy minden főbb út elkészült, a napokban a szétszórt siremlékek eltávolítása is megtörtént. A fejlesztések folyamatosan történnek a Város Önkormányzatával együttműködve.) 

Itt jegyzem meg, hogy az egyházi szolgáltatások terén nincs változás. Az egyházi hozzájárulás mértéke viszont változik, a szomszéd plébániával is egyeztetve, személyenként egy évre 5.000.-Ft. Általános elvként, az igazságosság kívánalma szerint, az egyházi szolgáltatások kérésénél, legyen az keresztelés, keresztszülői tisztség betöltése, elsőáldozás, bérmálkozás, bérmaszülői tisztség betöltése, temetés, házasság eseteiben, akik elmaradtak, a mindenkire lelkiismertben kötelező hozzájárulásukkal, azoktól utólagosan kérjük (a körülményektől függően!) öt évre visszamenőleg.

Kedves Testvérek! Mi, akik itt vagyunk örömmel siettünk ide a templomba, hogy hálát adjunk, az egyszeri, meg nem ismételhető életünkért, éveinkért, hogy az Isten teremtett szép világában élhetünk. Ma sem felejtjük el, hogy a keresztségben meghívást kaptunk arra, hogy hirdessük és aszerint is éljünk, hogy a mi igazi hazánk nem itt a földön, hanem a mennyben van. De csak a földi feladataink teljesítésével érdemelhetjük ki az örök hazát. Így buzdítok minden kedves testvéremet a hit őrzésére, a tisztes helytállásra, vállalt feladatainak teljesítésére a 2023-as esztendőben.