Amor Sanctus - K. Dudás Mária verse
Amor Sanctus - K. Dudás Mária verse
„Szeretteim! Szeressük egymást, mert
a szeretet Istentől van. És mindaz
aki szeret, Istentől született és
ismeri az Istent. Aki nem szeret,
nem ismeri az Istent,
mert az Isten szeretet.”
János apostol így tanít bennünket,
hogy szeressük egymást és Istenünket,
jóság, szeretet akkor marad velünk,
ha Isten szava gyökeret ver bennünk.
Isten a világot nagyon szerette,
ezért egyszülött Fiát adta érte,
aki hisz Őbenne, örökké élhet,
Isten vigyáz rá úgy, hogy el nem veszhet.
Amor Sanctus: Isten a Szent Szeretet.
Még bűnösök voltunk, s Ő már szeretett.
Fia szeretetből jött le mihozzánk,
s hogy feláldozza magát a Golgotán.
Krisztusunk! Szeretünk, imádunk Téged,
mi vagyunk a Te kiválasztott néped,
szívünkbe vettünk, el sosem eresztünk,
mi így döntöttünk, erre felesküdtünk.
Jézus Krisztus követése életünk,
szirénhangoknak ebből nem engedünk.
Hogy több legyen a szívjóság, mint a bűn,
ez a mi célunk és ezért cselekszünk.
Deus caritas est – jól jegyezd meg ezt:
Az Isten szeretet, s Fia szenvedett,
mert megváltásunk volt a küldetése,
s fölemeljen Isten szeretetébe.